Az 1987-es áttelepülés Kolozsvárról, új lendületet adott az induló költőnek, s bizonyításra késztette: mutassa meg értékeit, küzdjön meg az elfogadásért. Az otthoni közegben szinte várományosa volt az irodalmi pályának, Magyarországon viszont bizonyítania kellett, rátermettségét, elhivatottságát. Nagyszerű társa a munkában férje, Dragomán György író, drámaíró, aki alkotótársként inspiráló társa és kritikusa is egyben.

A gyerekek nevelése nem engedi, hogy a „csodák” eltűnjenek az életükből: az ő szemükön keresztül nézve a világ mit sem veszít érdekességéből, kifogyhatatlan varázsából. Nekik köszönhetően új és új rácsodálkozással szemléli a mindennapi, apró eseményeket, történet-morzsákat. Az alkotás folyamatáról szólva a belső lazítás, nyugalom fontosságáról szólt. Arról a „befelé figyelő” állapotról, mely a félálomhoz hasonlít, amikor a gondolatok szabadon áramlanak, az asszociációk kötetlenül csúsznak egymásba. Kedves humorral mondta: csak arra kell vigyázni, hogy a fáradt anyuka alkotás közben el ne bóbiskoljon, mert akkor oda a vers. Az este egészére jellemző volt a vidám hangulat, alig kellett kérdezni a vendéget, szívesen osztotta meg gondolatait a nézőkkel.

Sokoldalú, kísérletező kedvvel megáldott, nemcsak verset ír, hanem fordít, színdarabokat, zenés mesejátékokat is szívesen ír.

Örömmel beszélt jövőbeni terveiről, a kiadásra váró gyermekvers- kötetéről, mely – reményei szerint-, jövő év tavaszán megjelenik. Az este végén még zenét is hallgathattunk: megzenésített verseiből készült CD hangjainál búcsúztunk a megnyerő művésztől, Szabó T. Annától.

Petrozsényi Eszter

Tovább a képekhez>>>